• A holnap honlapja!
  • És akkor eljött az igazság webLAPJA!
  • Zöld út a híreknek!
NagykőrösMa | Címlap
HÍREK   

baleset

Kőröstetétlenen, a Törteli úton eddig tisztázatlan körülmények között szenvedett balesetet egy kisbusz, a Tejüzem kereszteződésénél. A jármű lesodródott az útról, és az árokba hajtott. A kisbuszban az előzetes hírek alapján 14 fő tartózkodott, és egyikük szenvedett könnyebb sérülést. A vonulást megkezdték a Ceglédi Hivatásos Tűzoltóság munkatársai. Lapunkat Csámpai Attila a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője tájékoztatta. Közlekedjenek óvatosan!

Egy 80 éves nagykőrösi férfi 2015. április 15-én 11 óra 30 perckor az általa vezetett személygépkocsival tolatást végzett Nagykőrös lakott területén belül, a Jókai utca 1. szám előtti parkolóban. Tolatás közben az idős férfi – feltehetően figyelmetlenség miatt - nekiütközött a mellette parkoló másik személygépkocsinak. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, a gépjárművekben anyagi kár keletkezett.

 

 

Csorbult a jobbra tartás, emiatt a két bal tükör is- Egy 60 éves szolnoki férfi 2015. április 13-án 15 órakor az általa vezetett teherautóval közlekedett Nagykőrös lakott területén kívül, Kocsér irányába. A jelenlegi adatok szerint a férfi nem tartotta be a jobbra tartási kötelezettségét és a terelővonal mellé húzódott, melynek következtében a 86-os kilométerszelvénynél a bal oldali visszapillantó tükrével nekiütközött a szemből érkező, szintén szabálytalanul a terelővonal mellé húzódva közlekedő 28 éves pilisi lakos által vezetett személygépkocsi bal oldali tükrének.

Csirkéket szállító pótkocsis jármű karambolozott kisteherautóval csütörtök délután Ceglédnél a 311-es úton, a Tápiószele felé vezető oldalon. Az utat lezárták – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t. Csámpai Attila közölte: az ezerötszáz élő állatot szállító pótkocsi az árokba borult, és mintegy háromszáz csirke elpusztult. A többi állatot a ceglédi tűzoltók gyűjtik össze és teszik ládákba; az állatokat mentesítő kamion szállítja tovább. A balesetben egy ember könnyebben megsérült, őt a mentők a helyszínen ápolják. Az utat lezárták.

2015. április 06-án 17 órakor egy 27 éves tiszakécskei hölgy az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Nagykőrös lakott területén kívül, Lajosmizse felől Nagykőrös irányába. Haladása során a nem az útviszonyoknak megfelelő sebességet választott, ennek következtében a későn észlelt útbur-kolati hibát a szemben haladó járműforgalom miatt nem tudta kikerülni. A személygépjármű mindkét jobb oldali gumiabroncsa kilyukadt, megsérültek a felnik is. A balesetben személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

A képeken látható balesetek nem következtek volna be, ha megfelelő a követései távolság.... Vigyázzanak magukra és egymásra! A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. április 03-án 07 óra 05 perckor egy 53 éves nagykőrösi hölgy az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Nagykőrös belterületén, az Abonyi úton a Bokros dűlő irányába. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte azonos irányban haladó tehergépjármű mögött. Emiatt későn észlelte, hogy a teherautó a 16. házszám előtt balra fordul, ennek következtében a balesetet már nem tudta elkerülni.

Gyalogos-átkelőhelyen kerékpározott- A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 31-én 14 óra körüli időben egy kerékpáros közlekedett Nagykőrös lakott területén belül egy kerékpár- és gyalogúton. Haladása során a 441. számú főúton a gyalogos-átkelőhelyen akart kerékpárján ülve – szabálytalanul- áthaladni, melynek során nekiütközött a Cegléd irányába közlekedő, a gyalogos átkelőhely előtt szabályosan megálló és onnan éppen elinduló személygépkocsinak. A baleset során a kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló könnyű személyi sérüléseket szenvedett.

Nagykőrös Város Önkormányzat Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottsága 2015.március 11-én az alábbi forgalomtechnikai beavatkozásokról döntött, illetve támogatta:

Megszegte a kanyarodás szabályait- Egy 46 éves ceglédi férfi 2015. március 27-én 9 óra 5 perc körüli időben Nagykőrös külterületén, Kecskemét irányába haladt az általa vezetett tehergépjárművel, amikor a megyehatárnál balra kívánt fordulni. Kanyarodása előtt nem győződött meg a forgalmi helyzetről, emiatt nem észlelte, hogy a mögötte, vele azonos irányba haladó személygépjármű a teherautó előzésébe kezdett.

 

Gyalogos-átkelőhelyen kerékpározott- Egy 16 éves nagykőrösi lány 2015. március 27-én 7 óra 30 perckor a Vitéz utcai járdán kerékpározott. Haladása során hirtelen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyre kanyarodott, azonban előtte nem észlelte a Vitéz utcán a Ceglédi út irányába szabályosan közlekedő személygépkocsit. A figyelmetlen kislány nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett

Oldalak

Feliratkozás RSS - baleset csatornájára

Szavazás

Ön szerint hogyan fejlődik Nagykőrös?


autodoc.hu


www nagykorosma.hu

PROGRAMTÁR

h k sz cs p sz v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Új felhasználók

  • hejaskatalin
  • Kő Pál
  • Kerekes Norbert
  • Mécs Balázsné
  • teljesen mindegy

Legfrissebb híreink

www.autoalkatreszek24.hu - Itt találja a legjobb autóalkatrészeket gépkocsijához vonzó áron.
Arany János Kulturális Központ ajánlata Art Mozi Műsor

 


Friss hozzászólások

Kövessen minket a Facebookon is!