• A holnap honlapja!
  • És akkor eljött az igazság webLAPJA!
  • Zöld út a híreknek!
NagykőrösMa | Címlap
HÍREK   

baleset

Villanyoszlopnak ütközött egy kisteherautó csütörtök délután Nagykőrösön, a Kecskeméti úton. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban az oszlop eltört, csak a vezetékek tartották. A nagykőrösi önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet, majd biztosították a helyszínt. -tájékoztattott Csámpai Attila PMKI szóvivője

Fotó: BM OKF Mádiaszerver

 

 

A mai napon a nagykőrösi piacnál baleset történt, ahol egy motorkerékpár ütközött össze, eddig ismeretlen körülmények között egy kerékpárral. A helyszínelés idején rendőreink irányították a forgalmat. A fényképeket Olvasónk küldte. Hálásan köszönjük! Lőrinczy Veronika

Köszönjük a segítséget a Ceglédi Panorámának!

Két személygépkocsi és egy kamion ütközött össze csütörtök délelőtt a 4-es főút 55-ös kilométerénél, Albertirsa közelében. Az ütközés következtében az egyik személyautó sofőrje a roncsba szorult, a kamion pedig az út szélére sodródott. A ceglédi hivatásos tűzoltók a roncsba szorult személyt feszítővágó segítségével szabadították ki, majd adták át a mentőszolgálat szakembereinek. A kimentett ember súlyos sérüléseket szenvedett, érte mentőhelikopter érkezett. A balesetben a kamion sofőrje is könnyebben megsérült, őt is kórházba szállították.

Az úttestről lesodródva parkoló járműnek ütközött - A rendelkezésre álló adatok alapján 2017. március 17-én 15:00 óra körüli időben egy 57 éves nyársapáti férfi az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Nagykőrös lakott területén belül a Váncsodi utcán a Szolnoki út felől a Hangácsi utca irányába. Haladása során a Szolnoki út 89. szám alatt lévő élelmiszer bolt hátsó bejáratánál, a Váncsodi utcán nem az út vonalvezetését követte, minek következtében az épített útról lehaladt és az úttal merőlegesen szabályosan parkoló személygépkocsinak ütközött.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2017. március 13-án 08 óra 15 perckor egy 33 éves nagykőrösi férfi az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Nagykőrös lakott területén a Maros utcán a Kassai utca irányából a Hangácsi út irányába.

Lapinformációink szerint vasárnap, március 19-én súlyos sérüléseket szenvedett az a nagykőrösi motoros, aki balesetet szenvedett. A sérültet az Országos Mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, a motorjában keletkezett anyagi kár igen jelentős. Úgy tudjuk, hogy a fiatalember a megengedett sebességnél gyorsabban haladt, és egykerekezett. Egy kanyarban történt a súlyos baleset. A motorja kettészakadt.

Útról lesodródott, többször megpördült, majd az út menti füves részen állt meg egy gépkocsi péntek délután a 40-es út 26-os kilométerénél, Cegléd közelében. A személyautóban egyedül a sofőr utazott, aki a roncsba szorult. A ceglédi hivatásos tűzoltók a beszorult személyt kimentették a mentőknek átadták. A kimentett férfi súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították. A tűzoltók áramtalanították a járművet, majd biztosították a helyszínt. Foto: BM OKF médiaszerver/PMKI Cegléd HTP

Útszélén parkoló, trélelt vontató kisteherautóba rohant egy kisbusz péntekre virradóra a 4-es főút 62-es kilométerénél, Ceglédbercel közelében. A buszban kilencen utaztak, egy ember súlyos, heten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. A balesetben érintett volt még egy személyautó is, ami az ütközéstől az árokba csapódott. Ebben a járműben ketten utaztak, egyikük könnyű sérüléseket szenvedett. A mentők a sérülteket kórházba szállították. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították a roncsokat, majd biztosították a helyszínt.

Rendelkezésre álló adatok alapján 2017. február 07-én 10 óra 15 perc körüli időpontban egy 48 éves nagykőrösi hölgy közlekedett az általa vezetett utas nélküli személygépkocsival Nagykőrös lakott területén, az Ifjúság útján az Örkényi út felől a Béke útja irányába. Az Ifjúság útja 9. szám előtti útszakaszhoz érve, balra kívánt bekanyarodni a Tavasz utcát és az Ifjúság útját összekötő szervizútra, a Tavasz utca irányába.

Csaknem 15 százalékkal kell többet fizetniük az autósoknak egy átlagos kötelező biztosításért indén, mint tavaly. Vannak olyan autófajták, amelyek esetén két év alatt megduplázódott a biztosítási díj. Az elmúlt évek tendenciáit folytatva tovább drágult idén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás - adta hírül a Világgazdaság. A Netrisk kgfb-indexének alakulásából kiderül, hogy a január 22-ével végződő héten 35 630 forint volt az átlagos díj, ami 15 százalékkal magasabb a 2016. január 25-einél.

Oldalak

Feliratkozás RSS - baleset csatornájára

Szavazás

Ön szerint hogyan fejlődik Nagykőrös?


autodoc.hu


www nagykorosma.hu

PROGRAMTÁR

h k sz cs p sz v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Új felhasználók

  • hejaskatalin
  • Kő Pál
  • Kerekes Norbert
  • Mécs Balázsné
  • teljesen mindegy

Legfrissebb híreink

www.autoalkatreszek24.hu - Itt találja a legjobb autóalkatrészeket gépkocsijához vonzó áron.
Arany János Kulturális Központ ajánlata Art Mozi Műsor

 


Friss hozzászólások

Kövessen minket a Facebookon is!