• A holnap honlapja!
  • És akkor eljött az igazság webLAPJA!
  • Zöld út a híreknek!
NagykőrösMa | Címlap
HÍREK   

G. Kovács Sándor

Történt, hogy G. Kovács Sándor települési képviselő, bizottsági elnök nemtelen támadást kapott Ábrahám Tibor újságjában, a Heti Hírekben. Név nélküli személy azzal vádolta meg egy cikkben, a Kiss Zsoltné Berényi Tünde által szerkesztett újságban, hogy otthon műanyag palackokkal fűt. G. Kovács Sándor már a testületi ülésen kikérte magának mindezt, hiszen eszébe nem jutna az új füstcsövet és kazánt bemocskolni az egyébként sem éghető anyagokkal.

A komoly betegsége, és kórházi kezelése után lábadozó G. Kovács Sándor bizottsági elnök is felszólalt a májusi képviselő- testületi ülésen és kikérte magának Dr. Ábrahám Tibor szavait, melyeket ez utóbbi az általa kiadott, főszerkesztett és menedzselt lapban vetett papírra. G. Kovács Sándor elmondta, hogy Ábrahám Tibor gúnyt űzött betegségéből, annak ellenére, hogy életében soha nem bántotta meg a főszerkesztő gyárigazgatót, a Jobb Nagykőrösért Egyesület elnökét. Ábrahám ugyanis azt írta, hogy G. Kovács azért nem vett részt egy ülésen, mert azt idegállapota nem engedte.

A Pénzügyi Bizottság április 13-i ülésén Kustár Tamás Balázs független képviselő ismét szeretett volna rivaldafénybe kerülni, így hát belekötött az ülést vezető G. Kovács Sándor elnökbe. Mindenki azt gondolta, hogy az ülés békésen, nyugodtan lezajlik, több fontos napirendhez nem is szólt hozzá senki, kérdéseket sem tettek fel. Aztán, mielőtt az elnök elrendelte volna a zárt ülést egy KÖVA- KOM-mal kapcsolatos nepirendi pont kapcsán, Kustár bezengte, hogy amíg még a média képviselői jelen vannak, szeretne még mondani valamit G. Kovács Sándornak. Az volt a baja, hogy szerinte G.

Többek között erről is döntött a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság, mely szeptember 9-én délután két órakor ülésezett, G. Kovács Sándor elnök vezényletével. A korábbi bizottsági elnök, Kustár Tamás konstruktív kérdést tett fel arra vonatkozóan, hogy a KÖVA- KOM tervezi-e 2016-ban úgynevezett pótvásárok megtartását. Kiderült, hogy ez már korábban szóba került, de nem valósult meg. Javasolta, hogy két pótlólagos vásárt még iktasson be a KÖVA- KOM a jövő évi naptárba.

A május végi képviselő- testületi ülésen döntöttek a Nagykőrösért kitüntető cím adományozásáról is. Ebben az évben a képviselő- testület egyhangú igen szavazatával Szabóné Irházi Zsuzsannát és G. Kovács Sándort javasolták. László Ferenc képviselő kérte, hogy a napirendi pontot ne zárt, hanem nyílt ülésen tárgyalják, mert a javasolt személyek közszereplő politikusok. Ezzel a kéréssel Dr. Czira Szabolcs polgármester is egyet értett, és a testület a nyílt ülés mellett szavazott egyhangúlag.

Feliratkozás RSS - G. Kovács Sándor csatornájára

Szavazás

Ön szerint hogyan fejlődik Nagykőrös?


autodoc.hu


www nagykorosma.hu

PROGRAMTÁR

h k sz cs p sz v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 
 
 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Új felhasználók

  • hejaskatalin
  • Kő Pál
  • Kerekes Norbert
  • Mécs Balázsné
  • teljesen mindegy

Legfrissebb híreink

www.autoalkatreszek24.hu - Itt találja a legjobb autóalkatrészeket gépkocsijához vonzó áron.
Arany János Kulturális Központ ajánlata Art Mozi Műsor

 


Friss hozzászólások

Kövessen minket a Facebookon is!