• A holnap honlapja!
  • És akkor eljött az igazság webLAPJA!
  • Zöld út a híreknek!
NagykőrösMa | Címlap
HÍREK   

Kinizsi FC

Kinizsi FC vezetősége: Nagy örömünkre szolgál, hogy immár a Nagykőrösi Kinizsi FC is rendelkezik saját kisbusszal! Régóta esedékes volt a klubnál egy saját jármű beszerzése , hiszen két szakosztályban, közel 250 gyermek utazik hétről-hétre a mérkőzésekre. Sportfejlesztési pályázatunk sikeres elbírálása után, a Kinizsi által összegyűjtött társasági adóból és saját önrészből megszülető vadonatúj Opel Vivaro, már a hétvégén "beveti" magát utánpótlás csapatainknál. Reméljük sok győztes meccs utáni, örömteljes kilométereket fog megtenni balesetmentesen kisbuszunk!

Az idei sporttámogatások összegét 10 millió forintról 15 millióra emelték, minderről Dr. Czira Szabolcs polgármester számolt be a szakbizottságok összevont ülésén, február 7-én a 2018-as költségvetés tárgyalásakor. A döntés háttere az, hogy ötmillió forintot szán a városvezetés a Kinizsi FC sportpályájának felújítására. A polgármester elmondta, hogy a Duna Aszfalt TAO támogatással segíti a beruházást a tervek szerint. Az ott lévő, századunkhoz méltatlan állapotú régi, rossz lelátó alatti öltözők újulhatnak meg többek közt.

Sohajda Márk a Nagykőrösi Kinizsi FC új elnöke: „összefogás, átláthatóság, siker”

 

 

-          Mesélj magadról, milyen a kapcsolatod a nagykőrösi futballal, magával a várossal?

 

 

Pilisszentiván SE - Nagykőrösi Kinizsi FC 1-4 - Végre már zsinórban második idegenbeli győzelmét érte el a Kinizsi FC legénysége. Nagykőrös a Pest megye legtávolabbi és legkisebb pàlyàjàròl is elhozta a 3 pontot. 0-2es félidő után sima 1-4 lett a végeredmény. Jövő héten vasárnap Kisnémedire utazik a csapat. Gólszerzők: Bokànyi, Krasznai 2 , Novàk M. Önmagukat múlták tehát felül a csatárok és négyszer is zörgött az ellenfél hálója. A szurkolóknak még két hetet kell várniuk arra, hogy hazai pályán lássák kedvenceiket. LV

Közlemény: fellebbez önmaga ellen a Kinizsi, a technikai vezető hibája miatt - A Halásztelek elleni Pest megyei első osztályú felnőtt bajnoki mérkőzésen sárga lapot begyűjtő Novák Mátyás, a 2016/2017-es szezon ötödik figyelmeztető kártyáját gyűjtötte be, amely a PMLSZ szabályrendszere szerint, automatikusan egy, – soron következő - bajnoki mérkőzésről való eltiltást von maga után.

Az alábbiakban egy nagykőrösi ifjú labdarúgó vallómását teszem közzé azzal, hogy szívesen meghallgatnánk a másik felet is arról, hogy miért nézte végig az edző, ahogyan saját játékosait megveri az ellenfél szurkolótábora és játékosai? Miért nem hívta ki a rendőrséget? Miért nem segített? Miért hagyta őket magukra és utazott haza a csapattal? Ott hagyta őket pénz nélkül, amikor be kellett menniük a helyi rendőrőrsre. Lesz ennek személyi következménye? A szülők és játékosok nagyon merik remélni….

 

A játékos meséli:

Mindenkit sok- sok szeretettel vár a Kinizsi FC a vasárnapi mérkőzésre, melyet hazai pályán játszanak 14 óra 30 perctől! Szurkoljanak Önök is kint élőben a meccsen, vagy az internet előtt. Urbán Flórián és csapatának mérkőzését az M 4 SPORT is közvetíti! Ezt írják: Ezen a vasárnapon sem maradnak szórakozás nélkül az őszinte foci rajongói: 14:30-tól az m4sport.hu a Nagykőrös-Tápiószecső meccset adja a Pest megyei első osztályból. A kommentátor, Horti Gábor így készül a rangadóra.

Fontos témákban döntött az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság-  Október 10-i, hétfői ülésén a szakbiztosság többek között a sporttámogatások elszámolásáról is döntött. Elfogadták a Nagykőrösi Városi Nyugdíjas Klub – Sakkegyesület, valamint a Kinizsi FC sporttámogatásos pályázatainak elszámolását. Az előbbi sakk készletet és órát vásárolt az önkormányzattól kapott pénzből, a Kinizsi labdarúgói többek között versenyeztetésre, sportfelszerelések vásárlására kapott támogatást. A labdarúgók a rendelkezésre álló városi sportra szánt keret felét évek óta megkapják.

Hazai pályán fogadta a szintén edzőváltást átélt Tököl csapatát a Nagykőrösi Kinizsi FC, október 2-án. A mérkőzést ragyogó időjárási körülmények közt játszották, és viszonylag sok néző volt kíváncsi az összecsapásra. A vezetést a hazaiak enervált játéka után az ellenfél szerezte meg az első félidőben, majd a másodikban egyenlített és vezetést is szerzett a hazai csapat. A vége azonban mégsem sikerült parádésra, 2: 2 lett a végeredmény. Véber György edző ismét élményszámba menő beszólásokkal buzdította csapatát, erőteljesen kritizálta a női bíró teljesítményét.

Szentendrére látogatott a Nagykőrösi Kinizsi FC első számú alakulata, ahol sorrendben harmadik győzelmükre készültek Halgas István edző játékosai. Az egész találkozón magabiztosan futballozó Kinizsi végül 2-0-ás sikert aratott Hazafi Ákos és Molnár Tamás góljai révén.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kinizsi FC csatornájára

Szavazás

Ön szerint hogyan fejlődik Nagykőrös?


autodoc.hu


www nagykorosma.hu

PROGRAMTÁR

h k sz cs p sz v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Új felhasználók

  • hejaskatalin
  • Kő Pál
  • Kerekes Norbert
  • Mécs Balázsné
  • teljesen mindegy

Legfrissebb híreink

www.autoalkatreszek24.hu - Itt találja a legjobb autóalkatrészeket gépkocsijához vonzó áron.
Arany János Kulturális Központ ajánlata Art Mozi Műsor

 


Friss hozzászólások

Kövessen minket a Facebookon is!