• A holnap honlapja!
  • És akkor eljött az igazság webLAPJA!
  • Zöld út a híreknek!
NagykőrösMa | Címlap
HÍREK   

Tetszik

Marsa Éva Heléna a nagykőrösi Vanilia Gelarto Cukrászda tulajdonosa, cukrásza hatalmas sikert ért el az igazán rangos Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca Szakkiállításon Budapesten, ahol az általa készített műremeket beválasztotta a szakmai zsűri az ország első hat legjobb tortája közé. Az Országtorta 2018 versenyen a Velemi Vaníliás Gesztenye torta hatalmas sikert aratott, és arra is esélyes lett, hogy az Ország tortája lehessen ebben az évben.

 

Címke: 

„Civil vagyok” hímzésű köntösét a szauna padjára terítette, s valósággal rároskadt. Még csak délelõtt 10 volt, de már fájt a feje. Ennek az okát több dologra vezette vissza. Ebben a korban már megérzi az ember a frontokat, mostanság pedig több ideje is van felvenni a bajokat. Régen vitte a pörgés… Régen… Régen minden más volt… S ekkor valami borzongás futott rajta végig, amit a szauna gõzében még furcsábbnak érzett. „Csak nem fogok a depresszióba esni?” – hasított át fejében a gondolat, ami rögtön át is csapott a kiútkeresésbe. „Vannak még céljaim. Lehetnek. Vannak.

Címke: 

Kedves, idős házaspár érkezik karonfogva sétálva a Hősök tere Szent László Katolikus Plébániatemplom épületéhez. Mosolyognak, beszélgetnek, élvezik a tavaszt a télben. Arról kérdeztem meg őket, hogy hogy tetszik nekik Nagykőrös. A Hölgy fest is, már kétszer volt kiállítása Nagykőrösön, Somlai úr pedig kelet kutató. Dr. Somlai György és felesége lapunknak elmondta, hogy: „ Tavaly augusztus közepén költöztünk ide Kecskemétről. Minden nagyon tetszik, gyönyörű.

 

 

Címke: 

A közelmúltban a Magyar Posta nagykőrösi egyes fiókja előtti kerékpártárolókat Nagykőrös városvezetése közbenjárását követően, közös elért célként újakra cserélték. A postára érkezők most már a városszerte használatos, új, modern, tetszetős és praktikus tartókhoz helyezheti el kerékpárjaikat. A csere már nagyon időszerű volt, mert a tárolók száma messze alul múlta az igényeket, azok csúnyák, rozsdásak voltak, és kicsik, melyekbe a mai nagyon biciklik már el sem fértek. Így aztán sokan a posta falának támasztották a drótszamarukat, melyről a vakolat is megkopott ettől.

Címke: 

Szilveszteri álhíreink sorában az ex- Fideszes képviselő vágyairól írunk: Kustár Tamás Balázs települési képviselő a képen legkedvesebb újságíró hölgyismerősével beszélget arról, hogy hogyan és mennyiért tudna magának saját médiumot szerezni. A képen éppen ajánlatot tesz az egyik kereskedelmi lap szerkesztőjének azzal kapcsolatban, hogy mennyiért tudná a lapot megszerezni. Ahogy látható, a hölgy örült a visszautasíthatatlan ajánlatnak.

Újabb álhírünk, melynek sajnos az első két mondata igaz.- Ábrahám Edit, a Jobb Nagykőrösért Egyesület tagja, a közelmúltban lemondott önkormányzati képviselő „ lelépett „ a nagykőrösi Harcosok Klubjától, itt hagyta versenyzőit. Korábbi tanítványai közül csak egyet, a számára legkedvesebbet edzi tovább, vitte magával Dabasra, ahol mostanában ténykedik. A hírek szerint a harcos amazon beállt muskétásnak, új ruhájában mutatjuk be Önöknek. A hír első két mondata igaz…

 

Álhíreink sorában a második következik: Tornyi Béla, a JOBBIK nagykőrösi önkormányzati képviselője új motorjával Föld körüli útra indult. Azért ment „ világgá „, mert Zágráb Nándor lett a helyi JOBBIK elnöke, mely összeegyeztethetetlen Tornyi Béla eszmeiségével.

 

Szilveszteri álhír parádé- első felvonás: Zágráb Nándor, a JOBB Nagykőrösért Egyesület alelnöke, a JOBBIK tagja ismét elkezdett kosárlabdázni. Lapinformációink szerint a Chicago Bullsban szeretne játszani, így az ő mezükben edz. Erre azonban igen csekély az esély. Olyan ez, mint a politika. Nem csak azt kell mondani, hogy tudok valamit, hanem azt bizonyítani is kell.

A NagykőrösMA oldal munkatársai ezúton is áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánnak minden kedves Olvasónak, szeretetben, egészségben.- Karácsonykor döbbenünk rá igazán, milyen csodálatos érzés szeretni és szeretve lenni. A boldogság és az örömérzet kimeríthetetlen, egészséges és olcsó forrása ez, amire valamennyi embernek születésétől fogva igénye van, de az önzetlen szeretet képességét, istenképiségünket változó mértékben tudjuk csak megőrizni, fejleszteni.

Új, parányi egyhónapos élet az anyuka kezében. Egészségesek, boldogan mosolyognak. A baba okmányaiban a születési hely Nagykőrös. Azon kevés gyermekek egyike, aki nem kórházban látta meg a napvilágot. Szépek, tisztaságban élnek piciny lakásukban. Ott minden van, ahol szeretet van. A kisbaba élete egy hajszálon múlt. Jó egy hónappal ezelőtt a kiérkező mentőszolgálat munkatársainak nem sok választásuk és idejük maradt. A szülés előrehaladott állapota miatt a saját lakásában szülte meg kisfiát az édesanya, Nagy Balázs mentőápoló segédletével. Pillanatok tört része alatt játszódott le minden.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Tetszik csatornájára

Szavazás

Ön szerint hogyan fejlődik Nagykőrös?


autodoc.hu


www nagykorosma.hu

PROGRAMTÁR

h k sz cs p sz v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 
 
 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Új felhasználók

  • hejaskatalin
  • Kő Pál
  • Kerekes Norbert
  • Mécs Balázsné
  • teljesen mindegy

Legfrissebb híreink

www.autoalkatreszek24.hu - Itt találja a legjobb autóalkatrészeket gépkocsijához vonzó áron.
Arany János Kulturális Központ ajánlata Art Mozi Műsor

 


Friss hozzászólások

Kövessen minket a Facebookon is!