• A holnap honlapja!
  • És akkor eljött az igazság webLAPJA!
  • Zöld út a híreknek!
NagykőrösMa | Címlap
HÍREK   

Kustár nélkül a nagykőrösi Fidesz- KDNP frakció- TÉNYEK

Az alpolgármester képletesen szólva tiszta vizet öntött a pohárba a május végi képviselő testületi ülésen. Dr. Körtvélyesi Attila helyi Fidesz elnökként napirend előtt felszólalt. Ennek témája a helyi FIDESZ- KDNP frakció megalakulása volt. Több álhírt, és félinformációt oszlatott el az alpolgármester, valamint cáfolta a sajtóban megjelent elferdített híreket. „ Választások után alakulnak meg az egyes frakciók, a működésük addig tart, míg nem jönnek az új választások. Ezek után újjáalakulnak, még akkor is, ha ugyanazok a tagok. A helyi FIDESZ- KDNP frakció folyamatosan egyeztetett a megalakulásról. Március 25-én a képviselő- testület ülése előtti szerdán is. Ekkor tárgyaltunk róla, hogy az SZMSZ szerint hivatalosan alakuljunk meg. Ekkor Kustár Tamást kivéve mind a nyolc jelen lévő FIDESZ- KDNP-s képviselő igent mondott. Kustár Tamás gondolkodási időt kért. Egyes sajtótermékekben azt kérdezik, hogy mit keres a KDNP szó a frakció megnevezésében.

 

Eleve FIDESZ- KDNP- jelöltekként indultunk el a választásokon, már az aláírás gyűjtéskor is így volt. A jelölő szervezetünk is a FIDESZ- KDNP volt. A szavazólapokon is így szerepeltünk. Március 25-én a gyűlésen még úgy váltunk el, hogy úgy tudtuk, Kustár Tamásnak nincs komoly gondja velünk, legalábbis októberben, a választásokkor még nem volt, ismeri a csapatot.

 

Április 29-én újabb FIDESZ- KDNP gyűlést tartottunk, ekkor Kustár Tamás már el sem jött. Így nélküle alakult meg hivatalosan a FIDESZ- KDNP frakciója. Kustár Tamás azóta sem árulta el, hogy mi a baja, így azt sem, hogy miért nem akar továbbdolgozni velünk, nincsen erről visszajelzésünk. Ennek megfelelően a képviselő- testület ülésrendjén is módosítottunk. Hivatalos munkáját tehát a nagykőrösi FIDESZ- KDNP frakció megkezdte. Kustár Tamást az alakuló ülésre mi meghívtuk, de nem jött el. Szeretnénk nyugodtan dolgozni tovább, úgy tűnik, hogy a jövőben különválnak útjaink Kustár Tamástól. „ – mondta el a helyi Fidesz elnök, Dr. Körtvélyesi Attila, aki hozzászólása kezdetén kiemelte, hogy nagyon sajnálja, hogy Kustár Tamás nincsen jelen az ülésen, mert nevét többször meg fogja említeni.

 

A napirend előtti felszólaláshoz nem érkezett hozzászólás. Kustár Tamás az ellenzéki képviselők között kap helyet, Ábrahám Edit - Jobb Nagykőrösért, valamint Tornyi Béla Jobbikos képviselő közé ültetik be. Névtáblája is van már Kustárnak az új helyén. Ezt az ellenzék vidáman, és meglepődve vette tudomásul. LŐVE

 

Alsó kép: Az ellenzék között fog ülni majd Kustár Tamás

Szavazás

Ön szerint hogyan fejlődik Nagykőrös?


autodoc.hu


www nagykorosma.hu

PROGRAMTÁR

h k sz cs p sz v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Új felhasználók

  • hejaskatalin
  • Kő Pál
  • Kerekes Norbert
  • Mécs Balázsné
  • teljesen mindegy

Legfrissebb híreink

www.autoalkatreszek24.hu - Itt találja a legjobb autóalkatrészeket gépkocsijához vonzó áron.
Arany János Kulturális Központ ajánlata Art Mozi Műsor

 


Friss hozzászólások

Kövessen minket a Facebookon is!