• A holnap honlapja!
  • És akkor eljött az igazság webLAPJA!
  • Zöld út a híreknek!
NagykőrösMa | Címlap
HÍREK   

Presztízs győzelem után, bajnokesélyesként megy a Kinizsi II. a téli szünetre!

A 2015/2016-os szezon első felének úgy ment neki a Nagykőrösi Kinizsi második számú csapata, hogy az eredmény másodlagos lesz, hiszen a tősgyökeres nagykőrösiekből verbuválódott csapat a játék szeretetét tartotta legfőképp szem előtt. E mellett a siker, csak plusz ráadás. A tavalyi évben is a hasonló ars poetica bronzérmet ért, most az idei szezonban viszont már arról döntött az utolsó őszi forduló, hogy a dobogó melyik fokán telel csapatunk, hiszen mindegyik helyre volt esély! Annál is inkább, hiszen az aktuális utolsó fordulóban a közvetlenül mögöttünk lévő harmadik helyezet Újszilvás csapata látogatott hozzánk, akiket csak a remek gólkülönbségünk miatt előztünk meg. A rangadó felevezetésében is profira sikeredett, hiszen ahogy a „nagyoknál”, a Kinizsi ifjú U7-es, U8-as és U9-es futballista palántái vezették a pályára a kőrösi fiúkat.

 

 

 

A kicsik szülei és az edzők Bogdán Béla és Szabó Tamás a mérkőzés végén még meg is vendégelték a focistákat egy bogrács gulyással. Ezúton is köszönetét fejezi ki az egész csapat! A találkozó rangadóhoz mérten, remek tempóban kezdődött és hiába csúszott a pálya a nagy esőzések miatt, a játékosok szó szerint felszántották a játékteret úgy küzdöttek! Az első játékrészben nálunk volt többet a labda és a nagy nyomásunk a 24.-ik percben érett góllá! Kubinyi Zoltán szöglete után nagy kavarodás alakult ki a kapu előtt, amire Boros Geregely csapott le leghamarabb és ezzel megszerezte a vezetést a Kinizsinek! Az első félidőben már nem változott az eredmény, így megérdemelt 1-0-s előnnyel mehettek pihenőre a fiúk. A második félidő hasonló mederben folyt, mint az előző, a Kinizsinél volt a labda többet mi diktáltuk a tempót. A védelmet külön ki kell emelni, hiszen gyakorlatilag teljesen hatástalanították az ellenfél támadásait! A mienket viszont nem tudták és a 77.-ik percben Járvás Tamás remek kiugratása után Molnár Tamás döntötte el végleg a találkozót. A 2-0-s előny után az utolsó pillanatban még szépített az ellenfél, de ez a lényegen már nem változtatott, avagy a Kinizsi II. nagy rangadót behúzva 2-1-re nyert. A győzelemmel már biztos volt a második hely, sőt az elsőre is volt esély, azonban a Táborfalvaiak sem hibáztak, így ők telelnek az első helyen. Azonban mindössze két ponttal előznek meg minket, így tavaszi hadjáratot újra bajnokesélyesként kezdheti meg a Nagykőrösi Kinizsi II. !

 

Sohajda Márk

Szavazás

Ön szerint hogyan fejlődik Nagykőrös?


autodoc.hu


www nagykorosma.hu

PROGRAMTÁR

h k sz cs p sz v
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Új felhasználók

  • hejaskatalin
  • Kő Pál
  • Kerekes Norbert
  • Mécs Balázsné
  • teljesen mindegy

Legfrissebb híreink

www.autoalkatreszek24.hu - Itt találja a legjobb autóalkatrészeket gépkocsijához vonzó áron.
Arany János Kulturális Központ ajánlata Art Mozi Műsor

 


Friss hozzászólások

Kövessen minket a Facebookon is!