• A holnap honlapja!
  • És akkor eljött az igazság webLAPJA!
  • Zöld út a híreknek!
NagykőrösMa | Címlap
HÍREK   

László Ferenc

Nyugalom..... Legalább nem Nagykőrösön! Íme, az országos hír mindebből: Komolyan felmerült szocialista berkekben, hogy elindítják Szombathelyen egyéni képviselőjelöltként a hárommilliárdos csalással gyanúsított Czeglédy Csabát. Az előzetes letartóztatásba helyezett MSZP-s politikus pártja választási listáján is befutó helyre kerülhet. Annak ellenére, hogy előzetes letartóztatásban van, párttársai országgyűlési képviselőjelöltet csinálnának Szombathelyen a hárommilliárdos csalással gyanúsított Czeglédy Csabából – értesült a Magyar Idők.

László Ferenc, helyi MSZP-s önkormányzati listás helyen bejutott képviselő, aki saját magát „ nagyfiúnak „ nevezte a testületi ülésen, nem durrantott túl nagyot közleményével. Mondhatni, mellé lőtt a törpepárt élharcosa. Szerette volna Nagykőrös Város polgármesterét cikizni azzal, hogy a városban „ hóhelyzet „ van, csúsznak az utak. László Ferenc vélhetően az elmúlt napokban nem dughatta ki az orrát kényelmes lakótelepi lakásából. Ugyanis ahogyan lapunk beszámolt róla, a KÖVA- KOM Nonprofit Zrt alásózásos technológiát alkalmazott még a múlt héten, a téli csapadék megérkezése előtt.

A legutóbbi képviselő- testületi ülésen kiderült, hogy László Ferenc helyi MSZP elnök hosszú évek óta nem számolt fel egy már nem működő baloldali szervezetet, melyet ráadásul legalábbis papíron beköltöztetett a nagykőrösi tűzoltólaktanyába. Emiatt nem tudja azt jogszerűen használni a Katasztrófavédelem és a Tűzoltóság.

Egyre nagyobb és vadabb hazugságokat vet papírra Zágráb Nándor a nagykőrösi MSZP-vel kapcsolatban. Harcostárca, Volner János is baromi nagyot hazudott a Magyar Parlamentben, mellyel kapcsolatban László Ferenc közleményt is kiadott. A közlemény IDE kattintva olvasható

László Ferenc az MSZP nagykőrösi szervezetének elnöke az alábbiakban olvasható közleményt jelentette meg blogoldalán. Úgy tűnik, hogy a helyi szoci vezérnél betelt a pohár. Mint köztudomású, Volnert támogatja a Jobb Nagykőrösért Egyesület, élén Ábrahám Tiborral és Zágráb Nándorral. Most akkor ők a hazugságot támogatják?  Íme, László Ferenc közleménye

 

Diktatúrában nincs más vélemény, nincs szólásszabadság, nem lehet szabadon részt venni eseményeken. Ábrahám Tibor és Volner János világában ez így természetes?

A nagykőrösi MSZP november 17-én fogadóórát szervezett a nagykőrösi csatornaberuházással kapcsolatban a MTESZ székházban, melyet a Jobb Nagykőrösért Egyesület elnevezett lakossági fórumnak. A rendezvényen megjelent Zágráb Nándor, Volner János Jobbikos országgyűlési képviselő " harcostársa " is, aki átvette a szót, elszabadult, és eluralta az MSZP-s fórumot. László Ferenc helyi MSZP-s elnök Zágráb Nándor bő fél órás expozéját hallgatta, együtt az MSZP -s választókerületi elnökkel, Fehér Istvánnal.

László Ferenc előzetesben ülő ügyvédje, Czeglédy Csaba Fotó: szegedma.hu

Nemcsak diákokat és felnőtteket, de nyugdíjasokat is érint a Czeglédy Csaba nevével fémjelzett iskolaszövetkezeti büntetőügy – derült ki egy idős ember beszámolójából, aki a vaol.hu-nak mesélte el történetét. A szombathelyi Vizner Endre 78 éves, ennek ellenére iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatták. Az utolsó havi bérét ő sem kapta meg.

László Ferenc nagykőrösi MSZP elnöknél is betelt a pohár Zágráb Nándor " aknamunkás " tevékenységével kapcsolatban. László felszólította facebook kommentben Ábrahám Tibor első emberét, hogy hagyja abba a hazudozást. Egészen pontosan a következőket írta: " Nándi, kérlek fejezd be a hazudozást! Eddig szó nélkül hagytam, hogy a hülye összeesküvés elméleteiddel folyamatosan mocskolod az MSZP-t, de arra kérlek fejezd be. Elhiszem, hogy a Jobb Nagykőrösért Egyesület a Jobbiknak kampányol, azt csináltok amit akartok..... "

Hallgatott László Ferenc a sajtónyilvános ülésen arról, hogy van-e nagykõrösi diák a károsultak között, pedig mint korábban írták, külön sajtótájékoztatókat is szerveznek, hogy az MSZP által fontosnak tartott napirendekrõl bõvebben kifejthesse a véleményét. Úgy tûnik, nem érdekli László Ferencet, hogy az MSZP ügyeiben, vezetõ baloldali politikusok, illetve lapinformációnk szerint korábban László Ferenc ügyében is ügyvédként eljáró Czeglédy Csaba által vezetett cég károsított-e meg nagykõrösi diákokat?

 

Oldalak

Feliratkozás RSS - László Ferenc csatornájára

Szavazás

Ön szerint hogyan fejlődik Nagykőrös?


autodoc.hu


www nagykorosma.hu

PROGRAMTÁR

h k sz cs p sz v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Új felhasználók

  • hejaskatalin
  • Kő Pál
  • Kerekes Norbert
  • Mécs Balázsné
  • teljesen mindegy

Legfrissebb híreink

www.autoalkatreszek24.hu - Itt találja a legjobb autóalkatrészeket gépkocsijához vonzó áron.
Arany János Kulturális Központ ajánlata Art Mozi Műsor

 


Friss hozzászólások

Kövessen minket a Facebookon is!